Díjátadó

DSC_3357 (Small)   A 2015-ös év ÉV TETŐJE díjátadó rendezvényére az idei évben is már régi hagyomány alapján a CONSTRUMA pénteki napján került sor.
A délutáni kezdési időpontra, amely – szakítva a hagyományokkal – délután 3 órai időpontra lett meghirdetve, megtelt a HUNGEXPO 25-ös pavilonja az érdeklődőkkel, szakemberekkel, pártoló tagjaink képviselőivel.

DSC_3388 (Small)   A díjátadó bevezető köszöntőjét dr. Kakasy László, az ÉMSZ elnöke tartotta, kiemelve, hogy örömteli az a tény, hogy az idei pályázaton minden eddiginél nagyobb számban jelentkeztek a versenyre.

   Elhangzott, hogy a szakma különösen nagy elismerése, a független és a nemzetközi szövetségekkel közös bírálat különösen nagy jelentőséggel bír a pályázók körében – a nemzetközi zsűri határozott véleménye, hogy az újabb és újabb munkák egyre magasabb színvonalat képviselnek. Ez komoly elismerés a szakmáink számára.

Nagy megtiszteltetés, hogy lassan több, mint húsz éve fogadták el első alkalommal meghívásunkat a ma is velünk tartó zsűritagok, a Német Tetőfedő Szövetség(ZVDH) képviseletében Artur Wierschem és a svájci társszövetség(GH-S) képviseletében Ernst Weber.

   Értékelésük, szakavatott bírálatuk még a nehezen eldönthető kérdésekben is iránymutatásul szolgálnak a végső döntés kialakítása során. A nemzetközi zsűri magyarországi tartózkodása során több, mint 28 épületet, pályázatot tekintett meg a négy nap alatt személyesen az országot járva, majd a későbbi plenáris ülés alkalmával alakult ki a végső döntések rendje, ahol több további épület is a gazdag pályázati anyag segítségével bemutatásra került.
Javaslataik jelentős részben alátámasztották a magyar zsűri előzetesen kialakított véleményét, néhány alkalommal világítottak rá részletkérdésekre, amelyek kis mértékben alakították a korábban tett javaslatokat.

Fotók az átadásról

Tovább a fotogalériára…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.